Továbbra is ártatlannak vallotta magát az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy 2018-ban, valamint 3 évvel korábban is megölt egy embert.
IRATKOZZON FEL CSATORNÁNKRA: https://goo.g
Az Egyenes Beszéd vendégei Gáspár Kristóf elemző, Paradigma Intézet és Novák Zoltán elemző, Méltányosság Politikaelemző Központ.
IRATKOZZON FEL CSATORNÁNKRA: https://goo.gl/uo2k
Akár ellátási gondok is felléphetnek az otthoni szakápolásban, ha a dolgozók egy része kiesik a kata-törvény módosítása miatt. A vállalkozóként dolgozó villanyszerelők egy része pe
A második világháború alatt a körbezárt fővárosban egy budai kerület lakosai embervadászatba kezdtek. Egy péksegéd, egy fűszeres, egy villanyszerelő és egy pap vezetésével rabolták
A villanyszámlájuk ötszörösére, a gázszámlájuk pedig 8-10-szeresére emelkedik. Stábunknak az üzletvezető azt mondta, a forgalom is visszaesett, hétfőnként már ki se nyitnak, keddtő
Áramlopási ügybe keveredett egy DK-s politikus a fővárosban. A rendőrség annyit közölt, hogy a VII. kerületi önkormányzat épületében intézkedtek, lopás gyanúja miatt. A Demokratiku
Napenergiával segítik a szegényeket Rio de Janeiróban. Egy civil szervezet napelemeket telepít a favelákba és villanyszerelőket képez az ott élőkből.
BŐVEBBEN : https://h
Csak akkor jár az együtt élő családoknak a rezsikedvezmény, ha azt a tulajdonosok kérelmezik és a jegyző igazolja, hogy jogosultak rá. Ahol több generáció él egy helyen, ott család
133 nap! Átlagosan ennyit kell várni egy szakemberre Magyarországon, ez derül ki a Mapei legfrissebb felméréséből. A legtöbbet a gépészekre, bádogosokra és villanyszerelőkre kell v
Rendőröket kellett hívni reggel a győri törvényszék épületébe, ahol most először találkozott a győri villanyszerelők gyilkosságával vádolt férfi a hozzátartozókkal.
IRATKOZZON F
Augusztus elsejétől a megszokott gáz- és villanyszámla összege tíz, de akár százezer forinttal is emelkedhet azoknál a családoknak, akik az előírt átlagnál több áramot és gázt fogy
Mennyivel nőhet a társasházak közös költsége ősztől? Mennyivel kerülhet többe a katás adózásból kilépő villanyszerelő, vagy a lépcsőházi takarító munkája? Mi van, ha egy közös kazá