Vírushelyzet Európában

  • Koronavírus körképünk következik, itt az M1-en. Először nézzük a világ adatait.
    A járványban fertőzöttek száma ma reggelre több mint a 136 millió 040 ezer fő a világban. A betegség következményében elhunyt több mint 2 millió 930 ezer ember, és több mint 77 millió 400 ezer fő már felgyógyult a járvány okozta megbetegedésből.
    Ma Szlovákiából, Csehországból és Olaszországból jelentkeznek tudósítóink.
    Szlovákiával kezdünk, ahol négy hónapos kihagyás után ma újranyithatnak az óvodák, illetve az iskolák alsó tagozatai. A tervek szerint a felsősök is már csak egy hétig tanulnak távoktatásban. A nyitás szigorú higiéniai szabályok betartásához kötött. A részletekért kapcsolunk szlovákiai tudósítónkhoz Nagy Emeséhez, aki egy iskola előtt van.
    Csehországgal folytatjuk, ahol szintén javult a járványhelyzet. Kevesebb a napi fertőzések száma, mint egy hete. Kokes Jánost kapcsoljuk Prágából.
    Olaszországban is enyhítenek, a húsz tartományból már csak négyben maradt érvényben a járvány miatti zárlat, az ország többi részén lépcsőzetesen lazítanak a korlátozásokon. Ezzel egy időben teljesen átütemezték a vakcinázást, és az első helyre a nyolcvan év felettieket tették. Róma, Sárközy Júlia.

    Category :

    #v#iacute#rushelyzet#eur#oacute#aacute#ban

    0 Comments and 0 replies
arrow_drop_up