Vírushelyzet Európában

  • Koronavírus körképünk következik, itt az M1-en. Mai helyszíneink Szerbia, Szlovénia és Ukrajna.
    Elsőként Szerbiába kapcsolunk, ahol nagyot nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma. Naponta csaknem 800 új esetet regisztrálnak az országban. Az illetékesek szerint a legtöbb koronavírussal fertőzött beteg azon szerb turisták köréből kerül ki, akik görögországi és horvátországi nyaralásukból térnek haza. A válságstáb tagja szerint az egészségügyi dolgozók mindegyikének fel kell vennie a vakcinát, legfőképp azoknak, akik kapcsolatba kerülnek a páciensekkel. A részletekért Bartus Bellához kapcsolunk, Szabadkára.
    A vírus delta variánsának terjedése, alacsony átoltottság, védettségi igazolás. Ezekkel a szavakkal lehetne röviden jellemezni a szlovén járványügyi helyzetet. Most kapcsolunk Magyar Lovrics Mirjanához, ő mondja a részleteket.
    Keleti szomszédunkhoz, Ukrajnába megyünk tovább, ahol a több betegnél is azonosították a koronavírus Delta-variánsát. Az országban annak ellenére, hogy már van elegendő vakcina, mindössze a lakosság 10 %-át sikerült beoltani. A részletekről K. Debreceni Mihályt kérdezzük.

    Category :

    #v#iacute#rushelyzet#eur#oacute#aacute#ban

    0 Comments and 0 replies
arrow_drop_up